Titkos-tanacsok-noknek-szervezok

Sajnos a 2019-as szervezői lehetőségek beteltek és az összes szerződéses partneri helyek szintúgy… 🙁

A nagy érdeklődésre ellenére legközelebb csak 2020-ra látunk esélyeket. Köszönjük a bizalmadat, hogy velünk együtt támogattad volna a hölgyek ügyét. Legyen szép a 2019-es éved!

… és talán 2020-ban találkozunk. 🙂

Hogyan működik a szervezői közösség?

Az első dolog, amit tudnod kell, hogy egyre jobban NEM MI SZERVEZZÜK a tanfolyamokat. Nem is bírjuk és az ismerősök is mind elvégezték a képzésünket. Viszont nagyon sokan voltak, AKIKNEK MEGVÁLTOZOTT AZ ÉLETE ÁLTALUNK. Ezek közül a hölgyek közül néhányan kiterjedt ismerősi körrel rendelkeztek és küldetésnek tekintették terjeszteni azt, amit mi tudásban megépítettünk. Így mindenki jól járt:

  • Mi mentesültünk a szervezés gondja alól és egyre jobban fókuszálhatunk a kutatásra és a képzés fejlesztésére, valamint így sokkal több hölgyhöz jutunk el.
  • A szervezők ismerőseik révén rengeteg új hölgyet juttattak el hozzánk. Természetesen a szervezőknek ehhez vállalkozási feladatokat is be kellett vállalniuk.
  • Ma a tanfolyamaink 80%-át TELJES MÉRTÉKBEN a szervezők bonyolítják. Ők szervezik a tantermeket, intézik a tandíjakat, rendezik a problémákat és vállalják ennek nehézségeit, kockázatát, számlázását és adózását. Mi pedig úgymond “meghívott előadóként” egy fix összegért elmegyünk tanítani hozzájuk.
  • Azt gondolom, hogy minden tudás annyit ér, amennyi eljut belőle az emberekhez. Programjainkkal járjuk az országot és sok helyen és sok közösségben tartottunk már előadásokat, tanfolyamokat. Ha szeretnél velünk dolgozni azon, hogy a nők megbecsülése, élete jobb legyen, hogy sikeresebbek legyenek, hogy jobban kiteljesíthessék önmaguk létezését és hogy nőiességükben fejlődhessenek, tegyünk ezért az ügyért együtt. 

Szóval legyen bárhogy is. Akár csak kíváncsi „amatőr” vagy aki belevágna ebbe a vállalkozásba hivatalosan is, akár már most is embereket vezetsz, biztosan érdekes és izgalmas lenne, ha együtt dolgoznánk. Ha van hozzá kedved, egy beszélgetést megér a dolog. Kérlek írj nekünk, hogy megbeszélhessük, hogyan is lehetne ezt megszerveznünk!

Mi az, amiben konkrétan együtt tudunk dolgozni?

Alapvetően két lehetőség közül választhatsz.

  1. Üzleti partnerszerződést kötsz velünk. Ajánljuk ezt azoknak, akik különben is sok emberrel dolgoznak. Ha rendszeresen össze tudsz hozni egy csoportot, akkor kötünk egy szerződést, amiben annyi a lényeg, hogy te szervezel egy csoportot, a bevétel és a költségek a tiéd, mi pedig egy fix előadási díjért megtartjuk azokat a programokat, amelyeket amúgy is tartanánk. Nekünk jó, mert olyanokat is elérünk, akiket amúgy nem érnénk el, neked pedig jó, mert színesedik a palettád és olyan programod is lesz, amit eddig nem tudtál volna ajánlani. Azaz te vagy a főnök, te számlázol, tiéd a “kockázat” mi pedig fix díjért megyünk hozzátok. A szervezésben segítjük egymást, de az oroszlán rész a tiéd.
  2. Szeretnél eljönni egy ilyen tanfolyamra, de valamiért nem megy, viszont van egy csoportnyi ismerősöd. A lényeg annyi, hogy “megszólítod” őket. Írsz a barátnőidnek, üzletkörödnek, csoportodnak és mesélsz nekik erről a lehetőségről, megosztod a facebook oldalunk posztjait, vagy elküldöd őket ismerőseidnek. Szóval kicsit olyan “csajosan” élvezve a zsezsgést mesélsz, dumcsizol, “osztod” a “tutit”. Ehhez annyi kell, hogy lássák: LELKES VAGY. Ha tényleg lelkes vagy, akkor ez nem egy nagy kunszt és az energia átragad. Ha megvan a csoport, segítesz szállást és termet keresni, de minden anyagi dolog a mi felelősségünk. Mi adunk számlát, mi fizetünk mindent. Téged pedig szívesen látunk a tanfolyamon, ami neked nem kerül semmibe. 

Hogy mit kell tenned, ha bármelyik verzió megtetszett? Egyszerű. Írj nekünk pár szót és egy telefonszámot, aztán beszélünk. Ha tetszik a lehetőség, akkor pedig belevágunk, hogy szebb legyen a női létezés élménye.

Sok sikert és szép napokat kívánva!

Szerződéses partnereink

Szabó Ildikó

Nevem Szabó Ildikó és pár szót had mondja arról, ki vagyok és mit is találsz itt a női kommunikáció témájában…

Rólam annyit, hogy tanító vagyok. Tanító a szó minden értelmében. Tanítottam sok-sok gyermeket is és rajtuk keresztül is láttam és látom a családokat és azt, ami a kiterjedt ismeretségi körömben is egyre jobban áthatja a világot: A nők és a férfiak kapcsolata válságban van…

… ahogy a magamé is abban volt. Éreztem, hogy rengeteg barátom, cimborám, ismerősöm is ugyanabban a cipőben, nemtől függetlenül: elbeszélünk egymás mellett és nem értjük egymást. Eltűntek a férfiak, azok az „IGAZIAK” és ideológiákat ordítozó, elférfiasodott feministákká váltak nőtársaim. Sem a férfiak, sem mi nők nem vagyunk boldogok ebben a helyzetben és mindenki a keresi a helyét. Én is ezt kerestem, de csak toporogtam a saját értékrendi válságomban, mígnem…

Mígnem elmentem egy furcsa nevű tanfolyamra. Ez volt a „Hogyan szelídítsünk férfit” elnevezésű kurzus, mely azonnal felkeltette érdeklődésemet, hiszen a részletek elolvasásakor egy izgalmas szellemi kalandozást ígért a mindenkit érdeklő téma körül. Végighallgattam Dr. Nagy Ágnes és Dora Gyula tartalmában ősi és egyszerre forradalmi gondolatmenetét arról, hogyan is lehetne, vagy kellene a nagy „férfi-nő kapcsolat”-ot jól csinálni és ezen keresztül a mindennapjaimat nőként jól csinálni. Egyenesen, szókimondóan és érthetően megfogalmazták számomra és át is adták a tudást, melyet hordoztam magamban. Ott, akkor elhatároztam, hogy ezt a tanfolyamot és a ráépülő „Nőiesség intenzív” képzést igyekszem mind szélesebb körben ajánlani és később szervezőként bekapcsolódni a munkába, mert érzem, hogy a saját életem hogyan változott meg a tanultak hatására. Azóta látom azt a rengeteg nőt akiket én juttattam el erre a tanfolyamra (és rajtuk keresztül a  hozzájuk tartozó férfiakat, gyerekeket, hozzátartozókat és családtagokat, de még a szembejövőket is az utcán) mennyire megváltozott az életük. Látom azokat, akik már részesei lettek annak a sorsfordulásnak, melyet ez a tanfolyamsorozat eredményezett és eredményezhet, ha Te is mered vállalni, hogy beleállsz a változásba.  

Zászlómra tűztem tehát a TTN által kidolgozott módszer terjesztését, mert őszintén hiszek annak hatékonyságában. Ezért hoztam létre a noikommunikacio.hu weboldalamat is, hogy ezen keresztül még könnyebben bekapcsolódhassanak a hölgyek a TTN csapatába és minél korábban elindulhassanak az úton.

Tóth Krisztina DóraNevem Tóth Krisztina. Fitness-edzőként és masszőrként rengeteg nővel találkozom, megismerem az életüket, problémáikat. Nem csak a testük, de a lelkük “karbantartásával” is foglalkozom. Idővel azt láttam, hogy legtöbbször párkapcsolati gondjaik vannak, sőt ezek a problémák nagyon hasonlóak és hogy a ismerőseim körében is szinte minden párkapcsolat érintett.
 
Beszélgetéseink során sokszor állapítottuk meg, hogy régen valahogy a nők “okosabbak” voltak. Tudtak “valamit” ami mostanra valahogy elveszett. Hogy egy nő hogyan tud olyan társat választani, aki élete végéig mellette marad jóban-rosszban, tudták hogyan kell összetartani a családot, szervezni, irányítani, kézben tartani annyi mindent és még jól is érezték magukat ebben a szerepben.
 
Abban mindannyian egyet értettünk, hogy a párkapcsolatok, családok hatalmas válságokat élnek meg manapság és ezeket hatékonyan nem tudjuk kezelni. Egyre több a csonka család, a gyermekeiket egyedül nevelő nő, egyre kevesebb a pozitív minta amit követhetnénk. Valahol tudjuk, hogy a nő a család szíve-lelke, de azt már nem, hogyan valósítható meg az a női vezetés, amely régen egyben tartotta a családokat, ahol egy gyermek azt tanulhatta meg, hogyan legyen majd neki is boldog családja. Idő közben az én házasságom is zátonyra futott 🙁
 
Egy évvel a válásom után találkoztam Gyulával és Ágival, az ő tanfolyamukon találtam meg a válaszokat szinte minden kérdésemre, pl. arra, hogyan hozhattam volna helyre, menthettem volna meg a házasságomat, ha már korábban megismerem annak a női vezetésnek a titkát, amit annyit kerestünk beszélgetéseink során.
 
Annyira érthetően, szemléletesen mutatták be, mondták el, mit is jelent, hogyan működik, hogy szinte azonnal rá tudtam vetíteni életem több területére is és hamarosan nagyon pozitív változásokat tapasztaltam. Kamasz fiammal és apukámmal is harmonikusabb lett a kapcsolatom, munkahelyemen is nyugodtabb lett a légkör.
Ismerőseimnek eleinte csak szóban ajánlottam a női vezetés egy-egy gondolatát és egyre-másra kaptam tőlük is a pozitív visszajelzéseket, hogy működik, de mára létrehoztam a saját weboldalam, a noiutakon.hu oldalt, hogy minél több hölgyet megszólíthassak. Szeretnék segíteni abban, hogy minél többekhez eljusson a női vezetés bölcsessége, hogy a tanfolyamokon első kézből tudhassa meg minél több Hölgy, hogy mit is jelent valójában a női vezetés és mennyire alap programjainkból, nőiességünkből ered.
 

Nevem Gallai Judit.
Oktatás, és annak szervezése a munkám, többségében férfias környezetben, de vannak nők is szép számmal körülöttem, akik életében látom a küzdelmet. Nap mint nap tapasztalom, hogyan keresik az élet nehéz kérdéseire a válaszokat, de jó magam is ezernyi buktatóval találkoztam az életem során.

Egy félig leélt élet és munka után nőiesen be kellett vallanom magamnak, hogy nem mindig tudtam követni a férfiakat, és ez végtelen sok fejtörést okozott nekem. Rengeteget dühöngtem vagy sírtam amiatt, hogy egyes helyzeteket nem tudtam megoldani, még a hozzám közelálló férfiakkal sem.

Mi nők mindig kerestük a kulcsot ahhoz, hogy létre tudjunk hozni egy békés, biztonságos, szeretetteljes kapcsolatot, amit valaha úgy hívtak család. Sokunknak nem sikerült, és ezért mindig a férfiakat okoltuk.
Igaz…? Hmmm… Ők pedig minket.

Mint említettem már, a munkámból adódóan rengeteg férfit ismerek, és mint azok a nők, akik hasonló helyzetben vannak mint én elmondhatom, sohasem értettem a férfi gondolkodást.
A logikátlan, önző és egoból hozott döntéseik mögött nem értettem a lényeget, mígnem találkoztam a TTN csapatával és ez a pillanat megváltoztatta az életem.

Eldöntöttem, hogy ez lesz a küldetésem, hogy rajtam keresztül minél több nő megismerhesse ezt a zseniális és mégis ősi tudást, ami mindig velünk volt, mindig ott volt bennünk, és az előadás után körbenézve most is látom mindenütt – csak eddig nem ismertem fel.
Beálltam hát a TTN csapatába és létrehoztam a ferfigondolkodas.hu weboldalt, hogy segíteni tudjak azoknak a nőknek, akik nehezen boldogulnak a férfiak gondolatvilágában, hogy segítsek közelebb kerülni a megváltó megoldáshoz.

Törő Sándorné Vera vagyok.
Az Országos Mentőszolgálatnál dolgozom immár 26 éve. Itt ismertem meg Ágit. Pár évig együtt dolgoztunk, majd az élet másfelé sodorta őt. Sok-sok év eltelt.
Egyszer csak megcsörrent telefonom és Ági hívott. Örömöm határtalan volt.

Elmondta, hogy párjával, Gyulával, párkapcsolati problémákkal küzdő hölgyeknek szerveznek tanfolyamokat. Bár én jó házasságban élek, de érdeklődésemet, figyelmemet felkeltette. Hisz az én barátnőim, ismerőseim között is többen ilyen, vagy hasonló problémákkal küzdenek.
Elhatároztam, hogy meghallgatok egy ilyen előadást. Elmentem egy „Hogyan szelídítsünk férfit?” tanfolyamra. Nagyon lenyűgözött az előadás, és rájöttem, hogy a jót is lehet még jobbá tenni.

Hát itt született meg bennem a gondolat, hogy én is szervezek tanfolyamokat, hisz így tudok a legjobban segíteni barátnőimnek, ismerőseimnek.  Az elhatározást tettek követték, csatlakoztam a TTN csapathoz szervezőként, létrehoztam a ferfiagy.hu weboldalt és már pár csoportot is szerveztem. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam magáról a tanfolyamról is, de a legjobb az volt mikor magánéleti sikereikről számoltak be.

Nevem Tóth Nelli.
Sosem éltem klasszikus nagyvilági életet, vidéki lány vagyok, de szerettem jönni-menni az országban és a világban. Mindig keresek, kutatok, elemzek, felmérek, figyelek, és levonom a következtetéseket. Huszonéves koromtól én is, mint sokan közülünk, elkezdtem „spirituális utakon járni”.
Aztán rájöttem, hogy attól senki nem lesz jobb ember. Még én sem. Így hosszú lelki válság kezdődött az életemben, támpont híján, amire néhány évet kellett várni.

Sok embert, főleg nőket ismertem meg az évek alatt, akik ugyanúgy hajszoltak valamit, mint én, és sokan vannak, akik még ma is ezt teszik, eredmény nélkül. Nem jutnak el a felismerésig, hogy a hétköznapokban is ott van a spiritualitás, nem kell elmenni érte sehova, a válaszok pedig sokszor teljesen máshol vannak, mint hisszük, vagy a kérdésünk már alapvetően rossz.

Nekem, úgy gondolom, szerencsém volt a férfiakkal, ők segítettek eljutni a legnagyobb felismerésekhez, de ha nem ismerem meg Dora Gyula és Dr. Nagy Ági által közvetített tanításokat, még mindig ugyanazokat a tíz évvel ezelőtti köreimet futnám, csak kicsit másképp.
Tőlük olyan évezredes igazságok kerültek a szemem elé, amik segítettek továbblépni életem gátjain. Amit Áginál és Gyulánál megtanultam – többek között – az az, hogy mindig legyek éber. Nem ezekkel a szavakkal tanítják, de számomra ez a konklúzió.

„Alvajáróként” nem lehet jól reagálni sem a könnyebb, sem a nehezebb helyzetekre. Ehhez viszont az kell, hogy jelen legyek, ami számomra nagyon nehéz.
Az általuk tartott tanfolyamok viszont nem csak abban segítettek, hogy megértsem, hogy a férfiak teljesen máshogy működnek, mint a nők, vagy azt, hogyan kell NŐKÉNT kommunikálni, hanem azt is, hogyan tudom saját magam szem előtt tartani – természetesen anélkül, hogy az másokat károsítson, és végre a napjainkban elterjedt spirituális féligazságok is a helyükre kerültek.
Szeretnék segíteni abban, hogy minél több hölgyhöz eljusson az a bölcsesség, ami engem is megragadott. Szeretném, hogy a tanfolyamokon első kézből tudja meg minél több hölgy, mit is jelent valójában az, hogy elsősorban magunkba kell energiát fektetni ahhoz, hogy jól működjenek a dolgaink (párkapcsolatunktól a gyereknevelésig, munkahelyi történésektől egy délutáni sétáig), kibontakoztatni azt a belső erőt, ami lehetővé teszi, hogy Nőként jól érezzék magukat a bőrükben„játszmázások” nélkül. Hogy hogyan? Szervező partnere lettem a TTN csapatnak, és a magadbafektess.hu weboldalon keresztül is segítek a hölgyeknek megtalálni ezt a valóban egyedi és szemnyitogató tanfolyamot.

Steinerné Horváth A. Tünde vagyok.  
Máig emlékszem az érzésre, kislány korom óta mindig hittem a mesékben, a Családban és a Férfi-Női szerepekben, valahogy belül mindig éreztem, hogy ez a Világ Rendje. Édesanyám is mindig azt tanította nekem, csak suttogj halkan, a Férfi a fej, de a Nő a nyak. 
Azonban a megvalósítással – finoman szólva is – akadtak gondjaim. 

Néhány évvel ezelőtt egy külföldről hazaköltözés után válságban volt az életem, nagyon mély ponton voltam, hihetetlenül magányosnak éreztem magam, és egy se veled – se nélküled kapcsolatba kapaszkodtam, hogy túléljem az életem – de a lelkem megoldásra áhítozott. Ekkor láttam meg valahol, valahogy véletlenül a Titkos Tanácsok Nőknek oldalt, a “Hogyan szelídítsünk férfit?” tanfolyamot.

A legfontosabb, amire rájöttem a “Hogyan szelídítsünk férfit?” és a Nőiesség intenzív tanfolyamok segítségével, hogy nem azt kell megtanulnunk, hogy mit mondjunk egy-egy helyzetben, ha a Férfi ezt vagy azt csinál, nem azt kell megtanulnunk, hogy hogyan ne legyünk lábtörlők vagy éppen sárkányok, hanem rá kell éreznünk a bennünk lévő – talán szunnyadó, félő – Női Erőre, mert bizony ha az felébred, akkor mindent pontosan érzünk és tudunk, hogy meddig és ne tovább, hogy hogyan, éppen mosolygósan és lágyan, vagy most kell meghúzni a határokat.

Ehhez kell az, hogy magadba fektess, hogy felépítsd önmagad.
Ez az, amiért szerettem volna tanfolyamot szervezni, hogy ez az ősi, ösztönös tudás újra feléledjen minél több Nőben, hogy elsőként legyünk jól, másodsorban pedig jól válasszunk, és ne ragadjunk bele – már az elején is szemmel láthatóan – nem működő kapcsolatba, nem velünk kompatibilis társsal. 
Magadbafektess.hu weboldalam segítségével szeretném, ha minél több lány és asszony találna rá a tanfolyamok segítségével újra a saját belső útjára.
Hiszem, hogy mindenki képes rá.

Györkös-Pálfi Krisztina vagyok,
közgazdász, asztrológus, feleség, anya.
Hosszú önismereti utamat katasztrofális párkapcsolatok szegélyezték. Elméleteim voltak mindenre, a gyakorlatban viszont sem az angyalok, sem a tündérek, de még az ördög öreganyja sem segített.
2015-ben találtam meg Dora Gyula Titkos Tanácsok Nőknek egy Férfitól oldalát, ahol nagyon érdekes dolgokat olvastam, ezzel is további elméleti ismereteket szerezve, de meg voltam róla győződve, hogy az oldal vagy kamu vagy egy nő írja vagy valami svindli biztos lesz a dologban.

Az esélytelenek nyugalmával és a mindent-tudók cinizmusával beültem a Hogyan szelídítsünk férfit? tanfolyam első kurzusainak egyikére.

A meglepetést megdöbbenés, felismerések, ráébredések, sírás és „megvilágosodás” követte. (Sajnos nem lettem Buddha, csak rádöbbentem, hogy éveken keresztül tűsarkúban, de férfiként üzemeltem) Szerencsémre éppen egy párkapcsolat elején voltam, így először szkeptikusan, de módszeresen mindent ki is próbáltam rögtön a gyakorlatban és zseniálisan működött a többezer éves rendszer.
Azóta eltelt jópár év és azt tapasztaltam, hogy akkor tudok a legjobban segíteni a hozzám forduló klienseknek, ha elküldöm őket is a Hogyan szelídítsünk férfit?, majd a Nőiesség Intenzív tanfolyamokra.

A sok ajánlást végül felváltotta a tanfolyam szervezés. A jovocentrum.hu oldalamon az asztrológia, a numerológia és a tarot mellett megjelent a TTN tanfolyamainak jelentkezési lapja is. Jelenleg azon dolgozom, hogy minél több ismerősömnek, kliensemnek lehetősége legyen részt venni a tanfolyamokon, amik nekem elhozták a változást és a sorsfordulót.