nőiesség, spiritualitás, spirituális nő

A nőiesség arcai – A spiritualitás és a spirituális Nő

Hasonló írások erről: A nőiesség | 2

Milyen is a nőiesség spirituális arca? Milyen a spirituális nő?

A nőiesség és a spiritualitás

Megkezdett cikksorozatunkban A nőiesség arcaiban eddig végigvettük azokat a területeket, ahol egy nő igazán megélheti, sőt meg kell élje a nőiesség lényegét. Beszéltünk a Csábítás és a vonzó nő kérdéseiről és végignéztük a Nőiesség és a család kérdéseit. Ezek mind-mind olyan nőiesség területek egy nő életében, amelyet ha nem tud jól kezelni, akkor csak kudarcélmény, fájdalmak, önértékelési problémák kísérik végig az életét. Az egyéni konzultációkon azt látom, hogy ez az a kérdés, amelyben teljesen el vannak veszve a nők ma. A mostani, harmadik pillér nélkül sem áll meg semmi. A nőiesség harmadik megjelenési formája, a telihold megértése nélkül sem jól csinálni, sem megérteni nem lehet a férfi-női kapcsolatok lényegét, és ez a spiritualitás. Igen… Az a spiritualitás, melynek vágya minden nőben ott mocorog, de a ma spiritualitása valami akkora káoszt hoz létre, ami többet árt, mint használ. Vagyis igazából nem is spiritualitás… Ezzel foglalkozunk ma – még akkor is, ha előre tudom, hogy hatalmas botrány lesz belőle, mert nagyon nehéz lesz átvinni a gondolataimat azokon, akik már elmerültek a ma világának spirituális mocsarába.

Mi ma a nőiesség és a spiritualitás, vagyis mitől spirituális nő valaki?

Ez most nehéz lesz. Kérlek, csak egy kicsi időt adj, mert szeretettel írom és segíteni akarok. Légy egy picit az a befogadó nő, aki először meghallgat, és nem ordít – amiből ma hál’ istennek egyre több van. OK? A ma spiritualitásának két fontos szegmense lenne, amit most érdemes megnéznünk. Az egyik a spirituális úton járók csoportja, a másik pedig a spiritualitás megközelítése. Lássuk…

A spirituális úton járók

A spirituális úton járók 90%-a nő. Erre a legtöbben nagyon is büszkék, hiszen „Igen a nők! Igen mi! A férfiak meg sehol! Mert primitívek és nem akarnak fejlődni!” Nos… Hogy is mondjam… szeretettel… Szóval 20 éve látom kívülről és belülről ezt a világot, de ha te is megengeded magadnak, hogy LÁSS, akkor ugyanazt fogjuk látni. Vannak 10-20-100.000-es facebook csoportok, akik nagyon spirituálisak. A posztokat olvasva látszik, hogy szinte mindenki, aki ott van, komoly válságban van-volt. Ezzel nincs baj, mert „Az ember a fájdalmon keresztül tanulja a világot…” mondta egy srác 2500 éve. A legtöbb sérülést pedig ma a nők szedik össze ITT EBBEN A VILÁGBAN. Szóval eddig tök OK, hogy mindenki keresi a kijáratot. A lényeg, hogy sok a sérülést megélt, fájdalmakat átélt és megoldásokat kereső nő, és mind keresi az önigazolást és a megoldást arra, hogy hogyan lehetne ettől a nyomasztó tehertől megszabadulni. És ez jó! … is lenne, ha… Sok nő egy helyen, sok azonos kérdéssel… és szép lassan a hangadók által kialakul egy közös nézőpont, ami annyira megerősítést nyert mára a változni vágyók bólogatása által, hogy az újonnan érkező azt látja: „Vannak itt 100.000-en. Ennyien csak nem lehetnek hülyék… Akkor biztos úgy van, ahogy mondják!” És máris van egy új ember a csoportban, aki nem mer kérdezni sem, hiszen mindenki „Látja a király új ruháját” és ugyan ő még nem látja, de csak nem nevetteti ki magát azzal, hogy butaságokat kérdez. Ez is érthető, hisz nem akar senki lemaradott, buta, materialista, egoista, ista-ista-ista lenni, és máris kész a ma spiritualitásának közönsége, akik a női spiritualitás megtestesítői és élharcosai is. De miben is…?

A ma spiritualitásának megközelítése

Nézz meg egy ilyen csoportot! Mit látsz. 95%-ban szép idézeteket, 5%-ban írásokat. Sőt! Ezek az idézetek legalább 20%-ban attól és úgy hangoztak el, ahogy le van írva. Van itt mindenki. Buddha, Coelho, Tolle, Millman, Jézus… szóval még lehetne is használni egy részét – és itt jön a baj. Négy dolog miatt:

  1. Ott az a maradék 80%, amit jó szándékú, de éppen vérző szívű sérült emberek hoztak létre, kis átalakításokkal, másolásokkal, hibákkal – azaz SOHA, SENKI NEM MONDTA!
  2. Ott vannak azok a nagy fájdalmakat megélt nők, akik olvasták ezeket a motiváló üzeneteket, és mivel semmilyen tudással nem rendelkeznek a mélyebb értelmezésekhez, elkezdenek írni. Írnak a saját sérült látásmódjuk szemüvegén át láttatva a világot olyannak, amelybe maguk sem látják, de beleszövik a saját igazukat – hiszen azt mégsem lehet beismerni, hogy én is része vagyok a buktának – és addig igazítgatják a tanok szövegét, amíg tényleg igaz lesz a vicces példa: Az ateisták írtak egy cikket, melyben a következő a BIZONYÍTÉK az igazukra: „A bibliában benne van szó szerint, hogy nincs isten”. Mivel ez egy ateista újságban jelent meg, az olvasók meg azért vették az újságot, mert ateisták voltak, így senki nem olvasta a Bibliát. Mindenki megtalálta az önigazolását. „Isten tényleg nincs, még a Bibliában is benne van. Megérkeztem. Hülye minden vallásos!” És tényleg benne van… Csak így: „… és Mózes végső kétségbeesésében felkiáltott: „Nincs Isten! – de azonnal meg is bánta szavait és bűnbocsánatért esedezett az atyához.” És így van ez a ma spiritualitásával is. Igaz, a tanmese arra tanítana, hogy néha még a legnagyobbak is elbizonytalanodnak, de a vége az lett, hogy nincs isten. Ha nyitva a szemed, akkor ezt látnod kell, mert az idézetekből érzelem nélkül levont következtetések kb. ennyire tutik.
  3. Ott vannak azok, akik az itteni világban SEMMIT nem tudtak létrehozni. Úgy érzik, gyengék, kevesek, csúnyák és tele vannak kisebbségi komplexussal. A spirituális csoportok tökéletes búvóhelyek számukra. Itt aztán elmélyednek az előző életekben, karmában és mindenben, ahol kontroll nélkül beszélhetnek össze-vissza, és érvényesülésükhöz semmilyen mérőszám nem kapcsolódik. Pontosabban csak a fészbuk posztok lájkjai. Ők mennek elől, viszik a lámpást… 100.000-en meg utánuk, mert „Csak tudja már, ha ekkor hangja van…”
  4. És itt vannak a megélhetési spiritiszták. Profik. Nagyon profik. Kereslet van? Lesz hozzá kínálat! Profi csapat szedi ízeire Coelho, Tolle és más nagyok könyveit és nyomják a saját nevükben… Nyomják, hogy „csak engedd el és légy feltétel nélküli és emeld a rezgésed és az idő nem létezik és ez a világ egy illúzió…” Hát… Részben az, de azért megállsz a pirosnál, nem? Akkor hogy is van ez…? Na itt a baj…

A nőiesség ma egyáltalán nem a spiritualitással foglalkozik


Ma a spiritualitás egy menedék a világ problémáinak megoldása elől és az elől, hogy szembenézzünk önmagunkkal, hogy beismerd, mit nem tudsz és min kéne javítani. Hogy beismerd, nem tudod, hogy félsz, hogy gyengének érzed magad, hogy fogalmad sincs merre, hogy igen, te is rengeteg dolgot elrontottál… Igen. Ez ma egy menedék ezek elől… Pontosabban magad elől, hogy el kelljen határoznod:


Beleállsz és megváltoztatod az életed!


Igen. Ez olyan, mint egy óvóhely… Csak az a baj, hogy nincs rajta kijárat, csak ott, ahol beléptél.


Ahogy kilépsz innen, ugyanazokkal a dolgokkal kell szembenézned, ami eddig sem ment, és nem oldotta meg a negyedik életed felismerése és a rezgésemeléses poszt megosztása sem. Ott lesz a szétbombázott élhetetlen életed, és az a 100.000, aki a csoportban van ugyanitt tart, de… „A királynak új ruhája van…” és ők látják… Ők látják, mert ha be kéni ismerni, hogy „Meztelen a király” akkor még ez a világ is eltűnne és be kéne ismerni, hogy…


NEM MARADNA HELYETTE SEMMI


Nézz mélyen magadba és válaszold meg kérlek a kérdést…!


Ha lenne itt egy jó tündér és megkérdezné: “Mit intézzek el neked? Egy utazást a néggyel ezelőtti életedbe, vagy egy igazi férfit, akivel boldog lehetsz?” – mit választanál…? Most legtöbben csak azért választják a reinkarnációs-angyalüldözést, mert csak egy közül választhatnak. És ez nem a férfi… Nézz magadba… Szeretettel kérdem… Lehet ebben valami…?


női kommunikáció


Tudod mi is a spiritualitás?

A spirit azt jelenti lélek – ez nem nagy újság. És mégis… Hogy elveszett a spirit a spiritualitásból! A spiritualitás nem más, mint a valóság folyamatainak lelki megközelítése. Az anyaghoz (és most hagyjuk, hogy van vagy nincs, értsd jól OK?), a létezőkhöz való lelki kapcsolódás. Ami a legtöbb oldalon folyik az okkultizmus vagy miszticizmus, és annak is valami nagyon gyenge szintje, nem spiritualitás. A spiritualitás a lélekkel foglalkozik. Egy spirituális kereső ELŐSZÖR a sajátját keresi abban a testben, amiben van. Nem másét, nem máskor, nem össze-vissza. Egy kereső arra használja a lélek megértését, hogy MOST legyen egységben, és ezt úgy teszi, hogy MOST megfigyeli a reakcióit és érzéseit és nem indokokat keres a sikertelenségére négy élettel ezelőttről, hanem MOST nekiáll és átírja a tudatlanságából adódó hibáit. Erről szól a Nőiesség intenzív három napja közül az egyik teljes nap.

Az igazi nőiesség és a női spiritualitás

Mi is a nőiesség valódi spirituális arca? Mi az, amire szüksége van egy férfinek, egy kapcsolatnak, egy családnak – és egy nőnek – igazán. Arra, hogy mindenki tegyen bele mindent, ami az ő igazi képességiből adódik. A női spiritualitás nem az, hogy azt keresed mindenféle okkultista módszerrel, hogy miért paraszt veled a párod. Azt én megmondom neked egy egyéni konzultáción 10 perc alatt. A maradék 3 órában meg megpróbáljuk felépíteni azt a nőt, akinek lesz majd alapja azt mondani, hogy „Ezt velem nem lehet” és végeztél is a „karmáddal”.

A női spiritualitás az, hogy megérted, hogy egy lelki kapcsolatban mi a te feladatod. Mi az, amit te bele tudsz tenni egy kapcsolatba. Ez se nem a gatyamosás, se nem az, hogy asztrál utazáson keresed a karmikus sebeket a hattal ezelőtti életedben. A női spiritualitás az, amikor lélekkel töltesz meg egy érintést. Amikor szeretet van minden kanál levesben. Amikor megérted, hogy egy férfinek nélkülözhetetlen társa kell legyél abban, hogy segítsd őt a kinti dolgokhoz lélekkel, spirit-tel kapcsolódni, mert különben sokszor csak rombol, mert nem érez. Az, amikor megmutatod neki, hogy a döntéseibe hogyan építse bele a lélek értékeit, hogy ne egy gyilkos világban éljünk. Amikor segíted neki megtalálni az utat ahhoz, hogy feldolgozza a bukásait. Amikor észrevétlen módon megtanítod arra, amivel te születtél. Arra, hogy a dolgoknak van lelke! De nem úgy, mint a fészbukon, ahol a dolgoknak csak „lelke van meg rezgése, meg előző élete” és az a semmiben lebeg, valamint nem kapcsolódik a valósághoz. Megtanítod, hogy mitől van lelke a levesnek, a baba pelenkájának, az ölelésnek, a függöny lebbenésének, az ágynemű illatának. Megtanítod neki, hogy a lelkek akkor érnek össze, ha a testek megtanulnak érinteni, és a szavak megtanulnak emelni, gyógyítani. Te nem az asztrál sérüléseid miatt vagy szomorú. Te a társtalanság miatt vagy szomorú. Akkor meg? Ott a hús-vér létező férfid. Azzal legyél spirituális, ne az angyalokkal, mert nélküle nyomorult az életed, ahogy nekünk is nélkületek. Tanítsd a női útra. Igen.

Ezt jelenti a „Segíteni a férfinek integrálni magában a nőt”.


TANÍTSD MEG ÉREZNI!

Ne magyarázd! Mutasd meg! Taníts a lényeddel!


Ha tudod hogy kell, hidd el megtanítod arra, hogy hagyatkozzon a lelkére és kérdezze meg magától, hogy: „Mit okoz az, amit teszek?” Megtanítod arra, hogy előbb érezze a tettei lelki hatásait másokban, mint ahogy dönt és tesz. Megtanítod arra, hogy bízzon benned, te vagy az „Érzések útjának királynője”. Te vagy a varázslónő, aki varázslatával jobbá teszi a világoz, mert amit megérint, annak feléled a lelke. A spirit… Ne egy nőt akarj létrehozni a férfiből. Arra ott vagy te – majd ha kész leszel. Tanítsd meg arra, amit te tudsz. És persze – bár ez nem lesz népszerű – de hidd el nagyon spirituális, csak a 100.000 fő 90%-a nem szeret ezzel előjönni, így te sem találkozol vele. A titok, hogy:


TE IS INTEGRÁLD MAGADBAN A FÉRFIT!


Hogyan szeretnél tanítani valakit, akit nem is ismersz?


A tanítás első lépése, hogy ismered az anyagot. A második, hogy ismered a tanulót. A harmadik, hogy ismered a tanítás módszertanát. Folytassam? Te ebből mit ismersz? Őszintén…! Ha ebben keresel pontos útmutatást, akkor ajánlom neked a Nőiesség intenzív három napját, ahol megmutatom neked a csábítás, a család és a spiritualitás összefüggéseit, hogy minden helyzetben nőnek érezhesd magad, és ne meneküljön el előled a párod.

A te nőiességed spirituális volt?

Ez nehéz lesz sokaknak, tudom. De ha fejlődni akarsz, ha boldogabb akarsz lenni, akkor tedd fel a kérdést: „A te nőiességed spirituális része a befogadás és a gyógyítás, vagy te is más világokba menekültél, mert itt elbuktál…?” Te tudod, hogy kell tanítani egy férfit? Ha a nők tudnák, akkor nem lenne 64%-ban válás a vége… Te főztél már spirituális levest vagy 17 évig robot üzemmódban kiszolgáltál valakit? Te csókoltál már a lelkeddel vagy csak a testiségedet elégítetted ki? Te érintettél már a lelkeddel, vagy csak jó volt megölelni, mert az biztonságot nyújtott neked…? No… ezért „Az élet, a valóság a legnagyobb spiritualitás” és ezek után a kérdések után idézd fel a kérdést „Mit jelent az, hogy a gondolatot követi az energia…?” A kiszolgáló üzemmódban és az önkielégítésben mi volt spirituális…? Mire tanítottad te valójában a párod…? Hová vezetted te az energiát? Tudod… Itt kezdődik a női spiritualitás és nem a hattal ezelőtti asztál sérüléseidben, amit csatornában nézegetsz négy pakli tarot kártyával alátámasztva, és azon búsongva, hogy a férfi nem akar veled erre fejlődni…

 


 

nőiesség


A női spiritualitás és az élet

Nézd… Nem teheted meg, hogy csak szlogenek szintjén érted, hogy „A nő tanítja a férfit”. Nem teheted meg, hogy nem érted a lényegét annak, hogy mit jelent a „Befogadó női erő”. Nem teheted meg, hogy nem a valóságra alkalmazod a spiritualitást, hanem egy hermetikus világban kergeted a megfoghatatlant. Szembe kell nézned azzal, hogy mit teszel, és ez mit hoz létre. Ha ész nélkül kiszolgálsz egy férfit, mert félsz, hogy lelép, és ő ezt nem becsüli meg, te meg elmenekülsz a 9. inkarnációd boncolgatásába, akkor ez se nem nőiesség, se nem spiritualitás. Ez a lábtörlő üzemmód és drog.


A legnagyobb spiritualitás maga az élet.


Mit tehetsz azért, hogy nőiességed és a spiritualitás összekapcsolódjon?

Használd azt a több százezer vagy millió éves képességedet, ami nekünk nincs! Használd arra, hogy keresed az érzéseket a való világban. Taníts minket arra, amit nem látunk. De ezek ne a szellemek és az angyalok legyenek elsőre – mert lássuk be, neked sincs velük kapcsolatod. Az majd vagy jön, vagy nem. Készíts mandalát a salátatálból. Töltsd meg érzésekkel azt, amikor az asztalra teszed, hogy mi is megérezzük mi az ÉRZÉS. Tedd szertartássá, amikor átölelsz, hogy átérezzem, a „MI” jelenti a polaritás nélküli világot és megértsem, hogy ehhez kell olyan, hogy TE meg ÉN, és ne hablatyolj arról, hogy engedjem el az egomat – mert azt amúgy meg nem is lehet elengedni, csak a fészbukon. Az feloldódik, érted? Ez a varázslónő varázslata. Az tényleg egy varázslat, amikor feloldódom benned és úgy vagyok én, hogy nem vagyok én. Minden alkalom, amikor elmesélem a félelmeimet, a kételyeimet, a dühömet, az aljas húzásaimat, a gyávaságaimat, legyen egy gyógyító lelki spirituális utazás, hogy jobbá válhassak ÁLTALAD, de ne cibáld ide nekem az angyalokat, akikről azt sem tudod, hogy a szeráf, kerub, vagy ark. Hogy miért? Mert…


A női út az érzések útja, ami tanítja a férfit a befogadás által.


Igen, tudom, hogy ez nem olyan könnyen megy, ahogy írom. Gyakorlatok kellenek, idő kell, odafigyelés kell… Sok minden kell. Otthon, egyedül nagyon nehéz és lassú folyamat, és sokszor leszel egyedül a kérdéseddel, hogy “Elvesztem, vagy rossz úton járok? Már hatni kellene, vagy ilyen sebességgel érik be ez egy férfinél?” Ha úgy érzed, kifut alólad az idő, akkor gyere el, mert a Nőiesség elvonulás – Három nap a párkapcsolat jegyében éppen ebben segít sokat.


zen, tudatosság, elvonulás

 


De miért a nőknek kell elkezdeni a spirituális utat?

Hogyan akarsz valakit tanítani, ha nem jársz előtte, ha nem állsz magasabban, mint ő? Ő erőben áll feletted, de neki nem kell téged erőre tanítania, mert az egyedül az ő dolga. Neked lélekben kell felette állnod, így van egyensúly. Így lesz egyensúly.


„A férfi legnemesebb feladata védelmezni a nőt. A nő legnemesebb feladata elvezetni a férfit a saját szívéhez…”


Tudom. Innen nézve már nem is annyira szimpatikus a női spiritualitás, és sokaknak kényelmesebb lesz angyalkázni. Nem baj. Az univerzum akkor is szeret, ha a homokba dugod a fejed azzal a felkiáltással, hogy „Attól még, hogy nem hiszel ezekben a dolgokban, attól még vannak!” Értened kell: Értem, hogy ezek a dolgok vannak! És azt hiszem, hogy értek is hozzá olyan mélységben, amilyenben ezeknek a 100.000-csoportoknak a 99% nem, de ezek a dolgok olyanok, mint házon a tető. Ha nincs alap és fal, mire akarod rátenni? Megáll a levegőben, vagy csak agyonnyom… Építsünk inkább alapot mindketten. Szerintem jobb lesz mindenkinek…

A spirituális nőiesség útja

Könyörögve kérlek! Foglalkozz a spiritualitással! Komolyan! De azzal, ami a valós nő valós lelkéről szól, amivel kapcsolódik a valós férfi csoffadt lelkéhez, hogy megnöveszd benne. E nélkül elvész a világ. Néhány jó tanács:

  • Ne keverd össze az okkultizmussal!
  • Tanulj! Tanuld meg mi, mit jelent valójában!
  • Értsd meg, hogy kell hozzá valaki, aki már járt ott, ahová te készülsz!
  • Le kell ásnod a SAJÁT lelked mélyéig, és ez nem az, hogy a fészbukon olvasgatsz cukiságokat!
  • Meg kell értened sok-sok idézet valós üzenetét. Ezek szinte SOHA nem azt jelentik, mint a szavak, amelyek hordozzák őket.
  • Meg kell tanulnod kételkedni és kérdezni!
  • Meg kell tanulnod némi alázatot, mert senki nem lát magasabbra a saját szintjénél.
  • Időt kell fordítanod magadra, az elcsendesülésre, a belső kérdések megválaszolására, és ez nem a fészbuk képek görgetése.
  • Vizsgáznod kell. Igen. Kell valaki, akinek beszámolsz, arról, hol tartasz és elfogadod, ha kiigazít.
  • Gyakorolnod kell. Igen. Ez munka és nehezebb és más is, mint megosztani a facebook-on egy idézetet.
  • Hogy változtatni tudj meg kell tanulnod jelen lenni és megérteni egyáltalán ez mit jelent!

Tudom… Most ismét jó páran elhagynak majd, mert nehéz ezzel szembenézni. Én nem az vagyok, aki babusgat, bár szeretlek. Arra ott a facebook csoport – bár nem szeret. Én az ébresztő vagyok… Aki volt  egyéni konzultáción, az látta ezt. Ez néha fáj, mint a gyógyító operáció, viszont azt is tudom, mert tapasztalom, hogy sokkal többen lesznek azok, akik most emelik fel a fejüket! Én titeket kereslek. Ha kell, segítek. Akát a Nőiesség intenzív három napján, megmutatva ismereteket és megválaszolva kérdéseket, akár a Nőiesség elvonulás alatt, ahol gyakorolhatsz olyan dolgokat, amelyeket eddig még soha. (és ezt garantálni merem, hogy soha…)


nőiesség

 


Várlak benneteket, titeket, akik igazi spirituális, gyönyörű, nőies nők vagytok, vagy azzá akartok válni… és nem csak a fészbukon, hanem egy erős, őszinte férfi karjaiban, aki nélkületek sohasem lehet igazi harcos.

Én tudom… Az én életem rá a példa.

Béke minden lénynek…

Minden sorát szeretettel írva:

Dora Gyula

 

Megtisztelsz, ha tetszett, és megosztod vagy elküldöd ismerőseidnek. Sok munkám van benne…

Nekem is fontos, hogy tudjam, tetszett-e neked. Megköszönöm, ha jelzed felém azzal a kis tetszik gombbal.

Ha szeretnél az ismerőseid között tudni, jelölj be nyugodtan, vagy használd azt a béna elnevezésű “Követem” gombot.

Legyen szép a napod!

 

Érdekelnek a legújabb tanácsok. Szeretném megkapni őket.

 

 
 

 

 

 

 

 

2 Responses

  1. VargaTiborné
    | Válasz

    Szia,miért írsz a nőkről?Miért?Miért akarsz nekik segíteni?Köszönöm ha válaszolsz.Üdv.Dina

    • Dora Gyula
      | Válasz

      Hmmm… Én inkább a férfiakról írok nem a nőkről és inkább a nőknek írok. 🙂
      Hogy miért…? Hát ennek van egy nagyon hosszú története, ami sok belső történet elmesélését igényelné – amit bár el szoktam mesélni személyesen, de itt most ez mégiscsak hosszadalmas lenne. Szóval mondjuk úgy, van egy “megbízásom” rá… 🙂 Így inkább az egyszerűsítettet mondom…
      Azért írok a nőknek a férfiakról, mert sok-sok nő nagyon nehéz helyzetben van és a mai világ nemhogy nem segít, csak ront a helyzetükön, amiből rengetegen nem tudnak egyedül kimászni, mert nem értik, hogy működik egy férfi – azaz nem tudják jól érvényesíteni vagy elérni azt, amit szeretnének, vagy amit beleálmodtak abba a kapcsolatba…

      Hát Kedves… Kb ezért. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.