A női kommunikáció és a tudomány

A női kommunikáció és a tudomány

Hasonló írások erről: A nőiesség | 0

Létezik-e női kommunikáció?

A világ behatásai, melyek mára a nőket ugyanolyan rideg és harcos munkahelyekre kényszerítették, mint a férfiakat, megváltoztatta a nőket és így a női kommunikáció színeit. Sokakból kiirtotta a nőiesség azon finom összetevőit, melynek nagy része a női kommunikációban jelent meg, és amelyet már anyáink sem biztos, hogy jól csináltak. Lassan a nők csak testileg különböznek a férfiaktól, de jellemükben nem, mivel az őket jellemző női kommunikáció eltűnt belőlük. És itt kezdődik a probléma… Részben a női lélek valahogy érzi, hogy ez így nincs jól. Érzi, hogy azok a szerepek, melyek a világban várják, nem teszik lehetővé azt, hogy úgy legyen nő, ahogy az a halk hang súgja odabenn, részben pedig a férfiak lelkének az a része, aki keresi és felismeri a nőt, összezavarodva áll az előtt a nő előtt, aki férfias jeleket küld felé női kommunikáció helyett. A nők egy része kétségbeesetten azzal védekezik, hogy „Hogyan viselkedhetnék másként, hiszen ezt várja el a világ?!” A másik részének pedig egyre szimpatikusabb az a feminista hozzáállás, amivel igazolhatja megváltozott férfias létezését: „Megváltozott a világ és mi végre egyenlőek vagyunk a férfiakkal, és mi csak úgy beszélünk veletek, mint ahogy ti velünk!!!”

Az egyéni konzultációkon és a tanfolyamokon naponta beszélgetek hölgyekkel, akiket teljesen összezavart az élet. Részben valóban érzik magukban azokat a késztetéseket, melyeket a fenti két női csoport állít – és ez nem csoda, hiszen ezt hallani mindenhonnan – részben a nagyon okos bércikk író bulvárlapok kényszer-okos írói ész nélkül másolnak – főleg egymástól – mindent, amiből csak valami cikket lehet faragni a heti megjelenéshez. Az egyik ilyen hatalmas, óriási karriert bejárt – ámde mindent tönkretevő – női kommunikációs stratégia az „Ültesd le és beszéld meg vele, mert a férfi az egyenes dolgokat érti!” A nők pedig sírva jönnek, hogy ilyenkor vagy lepattintják őket, vagy meg sem hallgatják, amit mondani akarnak, vagy – és általában ez van – már akkor kitör a botrány, mikor még a lényegbe bele sem kezdtek. Szóval tényleg felmerül a kérdés bennük, hogy a férfiak tényleg ennyire bunkók, vagy ez a női kommunikáció nem is ér semmit. //Gyorsan leszögezném, eddig egy sor sem szólt az igazi női kommunikációról, csak arról, amit jobb híján annak hisznek a nők…//

Pedig a női kommunikáció létezik

Hogy, hogy nem, a régiek rájöttek arra, hogy van valami, ami a férfi szemében nővé tesz egy nőt és ez nem a két cici. Ahogy te nőként ösztönösen érzed, hogy a veled szemben álló hím, az férfi, vagy csiga, vagy kefélő gép, vagy punnyadt, vagy töketlen, hidd el, a férfiak is azonnal megérzik azt, hogy a nő nő-e, vagy csak nőnemű. Három szó után érezzük, hogy gáz van. Eleinte még a hormonok elnyomják ezt az érzést és a nők is teszik kicsit a szépet, de eltelik pár év, mindenki kicsit belefárad abba a sikertelenségbe, hogy a másik nem úgy reagál, ahogy ő szeretné, és lassanként elindul az elhidegülés. Addigra persze sokszor ott a gyerek és jön a katasztrofális meghasonlás. „Álljak ki magamért, de lehet, hogy akkor itt hagy bennünket,”, vagy „Nyeljek le mindent, hogy egyben maradjon a család?”. Ismerős ugye…? És persze egyik sem megoldás. Innen tényleg nem könnyű nyerni, de nem lehetetlen. Ezért lenne fontos megtanulni a női kommunikációt még az előtt, mielőtt eljön ez a pont. Sajnos látom azt, hogy: „Csak a szenvedés hoz változást…” Azaz mindenki csak akkor lép, amikor már fáj. Addig mindenki nagyon elégedetten hiszi, hogy „Ő tudja a tutit és a másikban a hiba…” A tréningek és egyéni konzultációk visszajelzései azonban egyértelműek. Működik a női kommunikáció varázsa.

De mi a női kommunikáció lényege?

A női kommunikáció lényege az érzelmi kommunikáció. Olyan verbális és nonverbális elemek összessége ahol a női kommunikáció a nő érzelmi állapotainak megmutatásán alapszik. Ez nem más, mint a félelem, a fájdalom, a szomorúság vagy a biztonságérzet, nyitottság és boldogság megmutatása egy helyzetben. Ezért nem működik az „Ülj le vele és beszéld meg!” vagy az ordítva kiharcolás. Ezek férfi minták és férfi reakciókat kapcsolnak be a férfiakban. Ebből születik a harc, az elhidegülés vagy a kapcsolatból történő kihátrálás. Ezek mind a férfi alap energetikai összetevői ELLEN ható kommunikációs formák, melyekről az Erő útja avagy mi irányítja a férfit és a Birtoklás tudata, avagy mit akar egy férfi cikkekben olvashatod el az alapokat.

A női kommunikáció bizonyítékai a tudományban

Lássuk csak, mit talált a tudomány és hogyan igazolja ez a régiek megfigyeléseit. Alapvetően az élet X kromoszómás. Alapvetően mindenki kislánynak indul és a tesztoszteron megjelenése hoz létre fejlődési változásokat, amiből kisfiú születik, aki majd férfivé lesz. A kisfiúk kevéske tesztoszteronja ahhoz elegendő, hogy a testi különbségek kifejődését elindítsa. A pubertásig azt figyelhetjük meg, hogy a kisfiúk érzelmesek, reagálnak az érzelmi mintákra, mint pl. a mami szomorúsága, vagy ha a kislányok sírnak. Ez a tesztoszteronhoz képest relatív magas ösztrogén gondoskodásért felelős hatásán alapul. A pubertásnál megérkező tesztoszteron és vazopresszin „löket” elkezdi felülírni ezt. Ehhez jönnek a nevelési hatások, melyeket mi teszünk a kisfiúkba. „Egy kisfiú nem sír” „Egy fiúnak meg kell harcolnia a dolgokért” stb. És a tesztoszteron törli – legalábbis nagy részben – az érzelmi irányítást. Marad a harc a felségterület védelméért, az elismerésért, az egymás közötti rend-sorért, a pozícióért, ami által egyre több dolog fölött tud majd rendelkezni, uralkodni a férfi és egyre jobban kialakul a birtoklás tudata.

zen, tudatosság, elvonulás

Luan Brizendine – The mail brain (Broadway Books – New York – 2010) könyve ezekről a kutatásokról szól és ugyanoda jut, ahová a régiek. //Mellesleg Jane Fonda ezt írta erről a kutatási eredményről: “Bárcsak lánykoromban elolvashattam volna ezt a könyvet…” Milyen érdekes. A tanfolyamok után ugyanezt szoktam hallani. Tán mert ugyanarról beszélek…//

Ez az a kor, amikor a férfi kiáradás energiája dominál, amiről A kiáradás, avagy mire vágyik a férfi legmélyebben cikkben olvashatsz. Ez az a kor, amikor a nőknek legtöbb problémájuk van a férfiakkal. A 40 utáni férfi életszakaszban a tesztoszteron termelés csökken és bár a vezérlés még mindig tesztoszteron alapú, kezd ismét felerősödni a női hormonális hatás. A férfi, még mindig az erő útját járja, és még mindig fontosak számára a birtokai, valamint egy nővel találkozva még mindig az az első reakciója, hogy megnézi a bájait, de elkezdi az érzelmi reakciókat egyre jobban értékelni. Fontos, hogy ez egy folyamat! Ez nem a van-nincs tesztoszteron, vagy egy fehér vagy fekete folyamat. Ez egy hullám, egy erő, ami az elején gyenge, aztán nagyon erős, majd vegyülve és megértve a két hatást egy új minőséget hoz létre. Szóval… Nevezheted isteni teremtési rendnek, karmikus folyamatnak, tudatosodásnak, vagy biokémiának, a folyamat létezik, ha tetszik, ha nem.

Az okos nő és a női kommunikáció

Azok a nők, akik bármilyen alapon – teremtés, isten, tudomány – elfogadják azt, hogy a férfi nem nő, és megértik, hogy mitől nem az, kihasználhatják ezt a tudást. A lényeg pedig az, hogy az ösztrogénben – azaz a nőkben – az egyik legerősebb hatás a „Szenvedés megszüntetése”. Ez az, amikor arról beszélünk, hogy a női létezés egyik spirituális-tudományos alapeleme a gyógyító női minőség. A kisfiúkban ez még erős hatás. Azonnal reagálnak, ha mami sír. A nagyfiúk és a férfiak nehezen kezdenek ezzel valamit a csökkent ösztrogén arány és a tanult minták miatt, de bennük is dolgoznak még ezek az érzések. Az idősebb érett férfi – ha teljesen nem irtotta ki belőle a világ és főleg a nője – ismét jól reagál az érzelmi, azaz női kommunikációra. És itt jön az az ősi megfigyelés, amit talán most már tudományosan is elfogadhatsz. A nő az, aki tanítja a férfit. A nő mindig nő. Kislányként, anyaként és nagymamaként. A férfi NEM magától lesz használható, felelősségvállaló, az érzelmeket döntéseinél figyelembe vevő – mondjuk igazi, vagy spirituális – férfi. A hormonális és társadalmi hatások irányítják és hol nagyon hasonló a nőhöz, hol messze kerül attól, hol pedig a női és férfi hatásokat integrálva létrehozza az érett férfit. Az a nő, aki alkalmazza a női kommunikáció lényegét, sokkal könnyebben boldogul a férfiakkal. Nézd csak mivé válnak és miket tesznek azok a férfi csoportok, ahol nincsenek nők. Pl. Hadsereg és hadi állapotok…

Miért hat a női kommunikáció?

Vagyis helyesebben miért csak a női kommunikáció az, ami hat? A férfiből sohasem veszik ki az érzelmi jelek befogadása, de érteni kell, hogy aktív szakaszában a legalacsonyabb, hiszen ilyenkor kellett harcolnia, fogát összeszorítva dolgoznia. A benne lévő ösztrogén legerősebb hatása a „fájdalom megszüntetése” a fájdalom, a szomorúság eltüntetése az arcokról, a félelem megszüntetése azáltal, hogy megváltoztatja a helyzetet. Ugyan az aktív férfi szakaszban ez a legkevésbé erős hatás, de mégsem szűnik meg. A saját érzelmek elnyomása megtörténik, de mások szenvedéseinek megszüntetése erősen bekapcsol, főleg, ha erre pozitív megerősítéseket kap. Ezt a folyamatot támogathatja a női kommunikáció – már ahol van. Ez az, ami nem a férfi ellen hat, így nem harcol vele, de belülről ösztönzi a férfit cselekedeteinek megváltoztatására. Ez az a folyamat, ahol igenis a nő tanítja a férfit – ha a nő tudja alkalmazni a női kommunikációt. Ez az, ami miatt a férfiak nem jönnek el „picsogni” és „spiriskedni” és “őket nem érdekli a fejlődésük, mert bunkók”. Ez az, ami miatt a férfiak ilyen korban nem tehetik meg a hormonok miatt sem, hogy érzelmes vagy lelki dolgokra figyeljenek, vagy egyáltalán foglalkozzanak vele. Az ő világukban ez egyszerűen NINCS. Az egyetlen hely, ahol nem kerülhetik ki ezeket a kérdéseket, az a párkapcsolatuk, azaz TE! Szóval te sem kerülheted ki, hogy foglalkozz ezzel! Sehol máshol nem tudunk érzelmileg jól hatni egy férfire. Nincs más út, csak az, hogy a nő Nővé válik, és érzelmileg tanítja a férfit és ez se nem a „megbeszélés” se nem az „egyenjogú ordítás”.

A női kommunikáció és a ma világa

Sajnos, mára a nők nagy részéből kiirtotta a világ azokat a tudandókat, melyeket ösztönösen tudnának alkalmazni egy helyzetben. Ezeket újra kell tanítani és tanulni. Meg kell értened, hogy a férfi nem nő. Másból ért, mást gondol, és máshogy működik. A „De miért nem érti?!?!?!” típusú felháborodott kérdés kb. annyira hasznos életed jobbá tételéért, mint mikor a lángososnál a német turista üvöltve és szótagolva beszél németül az eladóhoz. NEM ÉRTI!!! Ennyi, kész, pont vége. Ha spirituális nyelven akarod érteni a világot, akkor ez az a törvény, hogy: “A nő tanítja a férfit…” melyet párszor már leírtak, csak a lényege nem jutott el a facebook posztokig. Vagy ez az, amikor a „Férfi integrálja a női részét…” ami amúgy valaha úgy folytatódott, hogy „… melyet a nő azáltal tud megmutatni neki, hogy integrálja önmagában a férfi részt”. – csak hát ez is túl hosszú a Spirinéni twitteres megosztásához, meg hát ezt nem is olvasta ő sem, hiszen ő is csak a facebookon lett “piritujális”. Ha a biológiát nézed, akkor ez az a helyzet, amikor megpróbálhatod előhívni a férfiben lévő természetes női hormonális funkciókat, azáltal, hogy erősíted benne azt, hogy ha jól reagál ezekben az érzelmi helyzetekben, akkor neki sem kell harcolnia.

A spiritualitás és a női kommunikáció

Az igazi spiritualitás magának az életnek a megértése. “Ahogyan a dolgok vannak…” – mondják néhol. Az élet olyan, amilyenre a teremtő energia, vagy a természet törvényei megalkották. Ne ellenük harcolj, ne azt keresd, hogy miért van úgy. Úgy van, ahogy van. Inkább integráld magadban és azáltal, hogy a helyedre kerülsz, lehetőséget adsz mindennek, hogy egy jó mintához kapcsolódva benne is a helyére kerüljenek a dolgok és a hozzájuk kapcsolódó dolgok is változzanak. “A női energia a gyógyító energia.” Nem azáltal, hogy a facebookon három angyalgyógyítós képet posztolsz naponta… Azáltal, hogy a férfit emlékezteted arra, ami benne is él: „Egy szenvedés nélküli világban boldogabb az élet…” Légy spirituális! Tényleg! Nézz a lelked mélyére, vedd elő azt, ami a benned élő Nő és kapcsolódj Nőként a férfihez, hogy ő is egész legyen és beteljesíthesse a létét. Ha nem megy, fejleszd magad. Nincs más út. A bevonzós, angyalos, berezgetőset meg hagyd egy kicsit pihenni, amíg nem érted, hogy mit is jelentenek ezek igazán, mert így csak eltávolodsz egy álomvilágba, ahol se férfi, se boldogság nincs, és csak a facebook igazolja majd a keresőmotorjai által szállított üzeneteivel, hogy az a valóság és az a spiritualitás, amit te annak látsz.

nőiesség

Ha megérted, hogy a dolgok úgy vannak, ahogy, az jó…

Ha nem érted meg, a dolgok akkor is úgy vannak, ahogy vannak… – Zen.

Minden sorát szeretettel írva:

Dr. Nagy Ágnes & Dora Gyula

 

Megtisztelsz, ha tetszett, és megosztod vagy elküldöd ismerőseidnek. Sok munkám van benne…

Nekem is fontos, hogy tudjam, tetszett-e neked. Megköszönöm, ha jelzed felém azzal a kis tetszik gombbal.

Ha szeretnél az ismerőseid között tudni, jelölj be nyugodtan, vagy használd azt a béna elnevezésű “Követem” gombot.

Legyen szép a napod!

 

Érdekelnek a legújabb tanácsok. Szeretném megkapni őket.

 

 
 

 

 

 

 

 

Fontos nekünk a véleményed, írd meg bátran!