A nőiesség arcai

A nőiesség arcai

Hasonló írások erről: A nőiesség | 3

A nőiesség ma

Az egyéni konzultációkon tisztán látom, hogy a hölgyek körében egyre jobban teret hódit az a nézet, mely szerint is a nőiesség a férfiak szerint nem más, mint egyfajta szépségideál és pont. Sportos fenék, átvarrt cicik, diétás étkezés, műköröm, szolárium, fodrász és divatos ruhák. Akik elhiszik a divatlapok efféle forgalomgerjesztő „jó tanácsait” mindent elkövetnek azért, hogy lehetőségeikhez mérten széppé váljanak és megfeleljenek annak a nőiesség képnek, melyről azt hiszik, hogy a férfiak álma. Persze nem fog működni a dolog, és ők lesznek aztán azok, akik önmagukban egyre jobban nem bízva, egyedül élik le életük jó részét, vagy párkapcsolati konfliktusokban megalkudva küzdenek és nem értik, mi a baj. Egy másik csoportja a hölgyeknek tisztán látja ezt a nőiesség csapdát, ezért ők a „Na, én aztán biztosan nem gebedek bele ebbe az ál nőiesség, Barbie baba elvárásba!” felkiáltással utasítanak el mindent, ami ehhez a témához tartozik. Ők azért sem fogyókúráznak, azért sem mennek fodrászhoz és azért sem állnak a tükör elé megnézve, hogy mi áll jól rajtuk.

… és mind a két csoport bajban van és vagy nálam, vagy hasonló helyeken köt ki, mert a lényeg kimarad mindkét csoport látómezejéből, vagy évtizedekig szenved.

Nekik szólna nagy szeretettel ez a cikksorozat.

Azt hiszem, hogy eljött az ideje annak, hogy összeszedjük a nőiesség valós alapjait. Azokat a nőiesség elemeket, melyeket egy férfi keres egy nőben – még akkor is, ha a férfiak általában nem tudják jól megfogalmazni, mi is ez. Szóval nézzük – most amolyan áttekintő jelleggel – mit is találunk az előző párezer évben a nőiességről, hogy aztán a következőkben részletezve megnézzük mire is érdemes figyelnie egy nőnek, ha nem akar feminista élharcos, vagy apáca lenni.

zen, tudatosság, elvonulás

A nőiesség arcai

A nőiesség kérdéseit, területeit, lényegét – mint oly sok más dolog is a világban – a régiek szimbólumokkal próbálták megmutatni. Bizonyára nem újdonság számodra, hogy a nő és a nőiesség egyik legismertebb szimbóluma a Hold, melyről már olvashattál tőlem a Hold arca című írásomban. De lássuk, mi az a három nagy terület, három nagy életszakasz, három nagy küldetés, mely a nőiesség lényege.

Kicsit csukd be a szemed és képzeld el, milyen az újhold…! Vékony sarlója, visszafogott fénye, könnyed alakja a nőiesség egyik arcát mutatja meg nekünk. Ez a csábító nő. A csábítást itt most mindenképpen a magasabb oktávján, pozitív aspektusában kell értelmezned. Ő az a nő, aki felbukkan és oda vonzza a férfi tekintetet. Ő az, aki egész lényében maga a báj, az érzékiség és a vágy. Ez az az indító erő, ami a férfit megmozdítja és mozgásban is tartja. Ez mindennek az alapja. Fontos értened! Ez nem csak forma, mert ha csak az, akkor az kevés és hamar értéktelen hússá válik. Az is fontos, hogy csábítás és vágy nélkül viszont a szellemi társ nem más, mint száraz fadarab.

Ha most elképzeled a félholdat kigömbölyödött pocakkal, akkor biztosan megérzed, hogy miért az anyaság – azaz a nőiesség második fontos területének – szimbóluma a félhold. Tekintélyesebb, fénye erősebb, mint az újholdé. Létezése már egészen más minőség. Ő a család létezésének alapja – ha tudja, hogyan kell azzá válnia, de legtöbben itt rontják el… de erről később.

Ha tovább lépve most magad elé képzeled a teliholdat, ismét újabb nőiesség szimbólumot látsz. A kiteljesedett Hold mostanra teljes fényével ragyog. Erőteljes fénye bevilágítja az éjszakát, és fényében láthatóak lesznek azok a dolgok, amelyeket a Nap képtelen látni. Ő a nőiesség harmadik arcát megvalósító spirituális nő. Ő a varázslónő. Ő igazából a férfi útitársa, segítője, lámpása a sötétben és gyógyítója a harcokban. Erről is beszélünk részletesen hamarosan.

A nőiesség arcainak kapcsolata

Ha felnézel a Holdra, bármikor is látod őt, igazából tudod, hogy a Hold az mindig Hold. Nem. Nem lesz kisebb és valójában nem is dagad. Nem igaz az, hogy hol kicsinyke kifli, hol pedig kerekké hízott égitest. A Hold egész életében megéli a teljességét, csupán hol egyik, hol másik, hol harmadik arcát mutatja jobban, attól függően, hogy épp mi a feladata. Épp úgy, ahogy a nőiesség… és talán ez az üzenet veszett el legjobban…

Manapság a fészbukspiritualitás világában sokan ezt a három arcot egy útnak gondolják, pedig a boldogságod múlik rajta, hogy jól értsd. A holdnak nincs útja. Az a Napnak van. A Holdnak arcai vannak és a Hold EGYSZERRE tartalmazza ezen arcok mögött meghúzódó tudást, amely maga a nőiesség egésze. Nézz csak vissza kislány önmagadra, mit játszottál, miről álmodtál? „Szépséges hercegnő” voltál, aki egyetlen pillantással „elvarázsoltad és megigézted” a herceget, aki aztán beléd szeretett és tűzön-vízen át megküzdött mindennel, hogy „feleségül vehessen” és „együtt uralkodtatok” míg meg nem haltatok. Butaság…? Kislányos álmok…? NEM! Ez a nő! Ez a nő lénye! Ott abban a pici kislány szívben benne volt minden, ami a Hold – legfeljebb mára kiölte belőled a világ, pedig értened kell, hogy nekünk semmi más nem kell. Mi férfiak semmi mást nem akarunk, csak ezt! Ezért érdemes felébresztened azt a kislányt odabenn, mert ő nem halott, csak alszik. Mély álomba zuhant a ma világának gonosz varázslatától, ami valami olyanná teszi a nőket, amilyenné sohasem szerettek volna válni.

A nőiesség életszakaszai

Természetesen az a kislány akkor ott a babájával még nem volt kész nő. Sok mindent kell megtanulni ahhoz, hogy a nőiesség minden arca kinyíljon egy kislányban. Életének első szakaszában legfőképpen – de nem kizárólagosan – a báj, a csábítás, a női megjelenés és viselkedés kérdései a legfontosabbak. Ilyenkor tanulja meg egy kislány, hogy mi szép, mi harmonikus, mi csábító, mi izgató, mi az, amitől egy férfi örökre hozzá akarja láncolni az életét. Igen, ilyenkor a legfontosabb ez a kérdés, de már ilyenkor megfogalmazódnak képek az eljövendő élethelyzetről, az anyaságról, a családról. „Igen, ezt és ezt én is úgy csinálom majd, mint anya” vagy „Én biztosan nem leszek olyan ebben, vagy abban, mint anya.” A spiritualitás, a lélek, a megérzések világa is előkerül itt is, de általában ez ilyenkor még messze jár a lényeg megértésétől.

 Ha a kislány „jól felkészült” a nőiesség első arcából, akkor megérkezett a herceg és elindul a közös élet, melynek célja, hogy megszülessen az a kis jövevény, aki mindenki szeme fénye. Ilyenkor a nőiesség egy új színre lép. A gondoskodás, a szeretet, az önfeladás kérdései kerülnek előtérbe, hiszen annak a kis jövevénynek ez maga az életben maradás, a növekedés és az egészség. Ez egy nagyon nehéz időszak a nők számára. A család egyre több időt és munkát követel. A kis jövevény egyre jobban kifejleszti a megérzések világát az anyai ösztönök kiteljesítése által, de továbbra is ott a feladat: kívánatos csábító nőnek maradni a férfi szemében. Igen… Itt szokott a legtöbb „baj” történni párkapcsolati szinten.

És egyszer csak eljön az idő, amikor a gyerekek egyre jobban önállóvá válnak, és a sok megélt tapasztalat alapján a nőiesség új arca egyre fontosabb lesz. Ez az a spirituális női létforma, amely nem felejtette el milyen a csábítás, tudja mi a család és az anyaság és sajnos csak itt érti meg igazán, hogy mi is a lélek segítő ereje egy kapcsolatban és hogyan is lehet igazi társa, segítője és vezetője a férfinek. Természetesen a nőies megérzéseknek nem most kell először előkerülni. Nagyon fontos lenne a közös út EGÉSZÉN az a női látásmód, amely nélkül egy igazi harcos nem más, csak bekötött szemű gladiátor. Sokszor ez az, ami nagyon hiányzik egy férfinek. Ez az, amitől igazán értékes társ tud lenni a nő – szóval ne várj ezzel nagymama korodig. Ami ezen a területen nehéz, hogy a nők meglássák, mi is az a spiritualitás, ami támogatni tudja a családot, mert ebből inkább mostanában csak bonyodalmakat kutyulnak.

nőiesség

A nőiesség tanának elveszett része

Bár látszólag ezek az arcok önálló és élesen elkülönülő életszakaszok, mégis áthatják egymást. Ez volt a legfontosabb – mára elveszett – rész a régiek útmutatásában. A nőiesség lényege, hogy mindhárom arc mindig jelen van, még ha nem is teljességgel. Az a lány, aki nem tanulja meg boldogan élvezni (sőt kiváltani) az őt néző bamba férfitekinteteket, azt előbb-utóbb nem fogják nézni és könnyen elveszti annak a férfinak a vonzalmát is, aki valahogy mégiscsak oda keveredett mellé. Az az anya, aki nem tudja egyensúlyban tartani a család és gyerek feladatait azzal, hogy a férje szemében továbbra is csábító nő maradhasson és spirituális társa legyen nehéz helyzeteiben, szintén bajba kerül. Az a nő, aki viszont nem tud szellemi társa, sőt vezetője lenni egy férfinek, mindegy milyen vadító, csábító és az is, hogy gondoskodik a gyerekről. Ő is előbb utóbb egyedül marad.

Talán a legfontosabb üzenete a Holdnak a nők felé az, hogy a nő mindig nő és befogadó női lénye azt jelenti, hogy képes mindig azt az arcát elővenni, amelyikre épp szüksége van a világnak. Igen. Ez egy nehéz feladat.

De hol a hiba?

Azt mondhatjuk, hogy mindenütt… sajnos. Naponta hallgatok női mondatokat, amelyeket a ma világa tanított meg a nőknek és persze nem működnek. Naponta hallgatok szép, okos és értelmes nőket, akikbe a világ egy olyan férfi és női képet festett, ami élhetetlenné teszi a sorsukat. A nők ma valami félreértelmezett nőiességgel fordulnak a férfiak felé és nem értik, miért nem kellenek a férfiaknak.

Értsd jól! Nem téged kritizállak. Segíteni szeretnék, de a társadalomnak nem tudok írni, csak NEKED…

A csábítás szent tudománya elveszett a nőiesség világából és szürke nélküle a világ, még ha a divatlapok színesnek hazudják is. Mire a nők anyává válnak, annyi csalódás és fájdalom éri őket a férfiaktól a nem működő női minták miatt, hogy belemenekülnek a gyerekkérdésbe és észre sem veszik, mikor vesztették el nőiességük egyik alapját a párjuk szemében és mikor szűntek meg csábító csodás nőnek lenni. És persze jön a válás, az egyedül és a fájdalom. Ilyenkor aztán a „spiritualitásba” menekülve indulnak el egy olyan úton, ami sehová nem vezet, mert az, amit ott árulnak, az nem a női lét igazi spirituális – azaz lelki – megtanulása, hanem valamiféle varázslós, okkultista, más világokban elvesző dolog – amitől persze a férfinak kihullik a haja is, ha meghallja. Szóval nemhogy segít, de kifejezetten ártalmas…

A nőiesség újraértelmezése

Hogyan lehet ezt újratanulni, jól csinálni? Egy dolgozatra csak úgy lehet felkészülni, hogy ismered, mit vár el tőled a tanár. A férfiből is ugyan így lehet felkészülni. Erről szól a Nőiesség Intenzív három napja. „De én már nem akarok felkészülni senkiből!” – mondhatod. Én elfogadom. A te életed, a te döntésed. De tudod… az iskola nem arra való, hogy te megfelelj a tanárnak. Az iskola arra való, hogy felkészülj az élet nagy feladataira, mert ha nem vagy felkészült, akkor elbuksz és az nagyon fáj majd… Ha már estél egy jó nagyot, akkor az részben azt mutatja, hogy valami nem sikerült. Ezt foghatod a párodra – és biztosan jórészben az ő sara is a kudarc, de ettől neked nem lesz jobb a következő. Ha viszont meg mered látni, hogy általában igaz az, hogy legalább a kudarc fele a saját hibánkból született, érdemes lenne legalább újraolvasni azt a könyvet, amit elblicceltél a suliban, vagy amiből nem jutott neked saját példány mások hibájából…

Minden sorát szeretettel írva:

Dora Gyula

Megtisztelsz, ha tetszett, és megosztod vagy elküldöd ismerőseidnek. Sok munkám van benne…

Nekem is fontos, hogy tudjam, tetszett-e neked. Megköszönöm, ha jelzed felém azzal a kis tetszik gombbal.

Ha szeretnél az ismerőseid között tudni, jelölj be nyugodtan, vagy használd azt a béna elnevezésű “Követem” gombot.

Legyen szép a napod!

 

Érdekelnek a legújabb tanácsok. Szeretném megkapni őket.

 

 

 

 

3 Responses

  1. Zsuzsi
    | Válasz

    Az az igazság, hogy írásaid olyan értékesek, amit hiába is próbálnék dícsérő szavakkal igazán kifejezni. Ezért “csak” annyit osztanék meg, hogy mélységes hála van bennem, amiért létezik egy ilyen segítő, szívvel teli férfi ebben a világban, akitől útmutatást kaphatunk mi, nők. Az univerzum nyújt általad számunkra lehetőséget a fejlődésre! Köszönöm, hogy erre a célre szántad az életed egy részét!

  2. Szilvi
    | Válasz

    Köszönöm. Valahol- pár évvel ezelőtt- tudatosult bennem ez, csak ez ahogy megvilágítottad, képiesítetted, döbbentett rá, hogy magam is valami effélét fogalmaztam meg. Azt a Kislányos énemet-amibe anno beleszeretett a férjem- az idők alatt eltünt belőlem..s ezt is hiányolhatta a férjem, elveszett s most kezdem magamból előkapargatni, mert én ugyanaz vagyok, csak az idő rápakolt ezt azt.. klisséket, álarcokat, s nehéz megválni tőle, tőlük.

    • Dora Gyula
      | Válasz

      Ha már felismerted, akkor le is teheted… Akkor már könnyű – hacsak nem akarsz valamiért kapaszkodni ezekbe a klisékbe… 🙂

Fontos nekünk a véleményed, írd meg bátran!